A Belvárosi Általános Iskola diákjai a Csabai Kolbászklubban

A „Minden gyermeknek legyen saját Csabai Kolbásza” akció keretében a Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium 7. és 8. osztályos tanulói látogattak el az Uhrin Zoltán Klubházba 2017. március 3-án.

A rendezvényt Varga János, a Csabai Kolbászklub elnökségi tagja nyitotta meg. A Csabai Kolbász története mellett bemutatta a kolbászkészítés módját, illetve az ahhoz használatos eszközöket is, továbbá megismertette a résztvevőkkel a Klub és a Kolbászfesztivál históriáját is.

A bevezető után a Klubba kilátogató mind a 17 gyermek a gyakorlatban is megmutathatta tudását Járminé Kövecses Mária tanárnő vezérletével. Összesen 10 kg sütni való kolbászt készítettek el a szorgos kezek a Klub képviselőinek iránymutatása mellett. A munka során különösen ügyeltek arra, hogy a hagyományoknak megfelelően a kizárólag sertéshúsból készült kolbászba megfelelő arányban kerüljön a négy alap fűszer: a konyhasó, a fokhagyma, a fűszerpaprika és a fűszerkömény.

Amíg az elkészült kolbász megsült, a délután során megszerzett elméleti tudásról is számot adtak a gyerekek. Ez tökéletesen sikerült, hiszen tízen is hibátlanul töltötték ki a kolbászkészítésre vonatkozó kérdéseket tartalmazó totót.

A helyszíni beszámolók szerint a gyermekek tökéletes kolbászt készítettek. Amit helyben nem tudtak elfogyasztani, abból örömmel vittek haza valamennyien kóstolót, hogy tudja mindenki: legközelebb is ilyet kell készíteni!

A délután végén minden gyermek névre szóló írásbeli elismerésben részesült. Ebben a Kolbászklub hivatalosan is igazolta, hogy a kolbászkészítő foglalkozáson részt vett gyermekek kiváló minőségben készítették el a saját Csabai Kolbászukat!

A Kolbászklub ezúton is köszönetét fejezi ki a Carlo Quality Biztonságtechnika Kft-nek, hogy a támogatásával életre szóló élményeket szerezhettek a gyermekek. Közülük hárman a foglalkozás végén jelezték is a Klubhoz való csatlakozási szándékukat…

A Kolbászklub részéről Varga János, Lugosi Gyula, Lisztóczkiné Edit, Zelenyánszkiné Jutka, Gaálné Gizi és Korimné Vali járult hozzá munkájával a rendezvény sikeréhez. Támogatásukat ezúton is köszöni a Csabai Kolbászklub Elnöksége.